Elég régen írtam legutóbb, ennek leginkább az az oka, hogy leterhel az egyetem, a szabadidőmet meg szeretem hülyeségekkel elszúrni. Pont ma vagyunk túl a 8 hetes term felén, és ahogy illik, már a normális menetrendben zajlanak a dolgaim. Van már bankkártyám és telefonom, és drasztikusan lecsökkent az ismeretlen teendők mennyisége. Cambridge-ről első benyomásaim egyike volt, hogy soha nem látott mennyiségben találkozom mókusokkal és döglött galambokkal. Az előbbiből naponta többet is látok, utóbbiból az első másfél hét alatt hármat.. azóta viszont egyet sem. Lehet, hogy akkor volt a szezonja. Szóval megszoktam már a mókusokat is, és az sem jut eszembe minden étkezéskor, hogy egy több mint 400 éves teremben vagyok.
Végül izgalmasan alakult a bankszámlanyitós project, ugyanis a bankkártyám (és ami eggyel lényegesebb, a csekk-könyvem) körülbelül 4 órával a lakbérbefizetés határideje előtt érkezett meg. A szobámról már írtam, de azóta egyre biztosabb vagyok benne, hogy nehezen járhattam volna jobban 820 font tíz hétre, aminél olcsóbb helyen nem lakik ismerősöm, de semmi hiányérzetem nincs vele. A szigetelés is teljesen jó, bár borzasztó hideg még nem volt, meg csendes is: az ablakok Burrell's Field belsejére néznek, nem kell a Grange Road autóit hallgatnom, mint a szomszédnak, vagy járókelők zsivaját, mint Angel's Court és Blue Boar némely lakójának (egyedül a wc-re járó szint-társaim ajtócsapkodása lehet kicsit zavaró). Ezen kívül van a házon belül mosoda és zeneterem is. Ja, és közel van a CMS (nem, nem a CERN-é, hanem a cambridge-i matektanszék).
A mobilt negyedik próbálkozásra sikerült úgy megrendelni, hogy a cég le tudja vonni a bankszámlámról a pénzt (a hivatalos lakcímem valamiért nem egyezik a postázási címemmel, és ez okozott némi problémát az azonosításnál). Aztán egy darabig úgy mutatta a bank, mintha végül egy másik megrendelésemnek is sikerült volna, de aztán szerencsére meggondolta magát, és csak egy telefont vettem.
Van itt az egyetemen egy otthon – érthető okokból – ismeretlen szocializálódási mód, a formal dinnerökre járás. Egy ilyen „formal” arról szól, hogy kiöltözve beülünk a college étkezdéjébe, és ott felszolgálják nekünk a vacsorát. Nem nagyon értettem, hogy ez mért jó, de igazából csak egy más jellegű és hangulatú kocsmázásról van szó. (Néhol bort vagy ami itt menő, portói bort is adnak, máshol venni lehet, de a kocsmázás-hangulat ital nélkül is megvan.) Egészen szép kis kultúrája van ennek itt. A közvélekedés szerint illik kipróbálni az összes college konyháját mielőtt diplomát szerez az ember.. hát ezt én garantáltan nem fogom teljesíteni. Az itteni és otthoni pubok, kocsmák, szórakozóhelyek közt egyébként minőségi különbséget tesz, hogy itt tilos a dohányzás. És bizony így is igen tele tudnak lenni időnként. De az utcán is sokkal ritkábban jön szembe dohányzó ember (és gondolom ezeknek is többsége turista). Az meg kifejezetten megdöbbentő volt, hogy a Part III eligazítás, számos előadás és végül egy hosszú és unalmas tűzvédelmi tájékoztatás után a kétszáz matematikus/alkalmazott matematikus/elméleti fizikus úgy vonult ki a kertbe fotózásra, hogy senki nem gyújtott rá.
Minthogy általában a college konyháján eszem, vásárolnom viszonylag ritkán kell. Ez szerencse, mert az nem egy egyszerű dolog: a legközelebbi bolt, egy Sainsbury's negyed óra gyaloglásra van. Biciklivel persze lényegesen gyorsabb lenne, de olyanom nincs. Nem is döntöttem még el, hogy lesz-e.. nem egy olcsó mulatság, itt 100 font alatt nem lehet kapni. Úgyhogy kölcsönbiciklivel látogattam meg múlt héten a Tescót, ami biciklivel is bő 20 perc. Lényegesen talán nem olcsóbb a Sainsbury'snél, de – hipermarketről lévén szó – nagyobb a választék. Viszont kicsit kaotikus is, a csoki-jellegű dolgokat pl. három különböző helyre gyűjtötték. Az ASDA viszont állítólag tényleg olcsóbb ezeknél, úgyhogy majd azt is meglátogatom (kb ugyanolyan messze van, mint a Tesco).
Magyar diákból meglepően sok van errefelé. Még olyanból is, akit nem ismerek gimiből. Nem is találkoztam még mindenkivel, még csak azokról sem, akikről tudom, hogy itt vannak, bár a pénteki formal minden bizonnyal fel fogja turbózni az ismeretségi hálómat. Mindenesetre a magyar diákok száma egyre több, úgyhogy készülőben van egy hivatalos magyar society is, mert lassan túlnő a társaság a mindenki mindenkit (közelebbről) ismer szinten. Addig is jól elvagyunk, közös programokat szervezgetünk, formalokra járunk, stb. Talán jobbat tenne az angolomnak, ha nem magyarokkal lófrálnék (bár nem így sem csak velük szoktam lenni), de úgy tűnik kezdek átállni a nyelvre. Pár napja például véletlenül azt közöltem Lacival, hogy „én nem akarom dropni az algebrai geometriát”. Lesz ez még rosszabb is..
