HTML

kdanoblog

Friss topikok

Linkblog

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

disclaimer

Az oldal tartalma minden bizonnyal fikció. (Elvégre ki akarna matematikus lenni...)

Nagy utazás

2012.08.22. 04:11 kdano

Hát itt vagyok. Miután szereztem vízumot és szereztem repülőjegyet (egyik sem volt olcsó mulatság), nem volt más hátra, mint hogy ki is utazzak Amerikába. A legolcsóbb épeszű útvonal, amit Budapest-Los Angeles viszonylatban találtam, Londonon és New Yorkon keresztül vezetett. A tervek szerint Londonban egy éjszakát kellett eltöltenem, New Yorkban pedig bruttó nyolc órát. A Londoni éjszakázást elkerülhettem volna, ha 90 fonttal többet áldozok repülőjegyre (ami valahol vicces lett volna, mert úgy az összesen több mint 16 órányi repülőutat két átszállással névleg egy nap alatt letudhattam volna), de ennyit nekem nem ért.

Heathrow-ban az a jó, hogy Londonon belül van, sőt – legalábbis Budapest felől – a repülő keresztülrepül Londonon.. pontosabban fölötte. A mi gépünk mondjuk előtte tett két 360 fokos fordulatot is, de aztán tényleg berepült a város fölé, és hát az csodálatos látvány. Elrepültünk az olimpiai stadion fölött, és a Temze mentén egészen Nyugat-Londonig. Útközben praktikusan bármelyik londoni nevezetességre ránézhetett az ember, a Towertől a Hyde Parkig, az olimpiai falutól Wembley-ig. Jó sokat fotóztam a levegőből.

Azt elég sokáig nem döntöttem el, hogy akkor a londoni éjszakát egy hostelben töltöm-e, vagy a reptéren (a 20-30 fontos szállásdíjjal is bőven megérte volna az éjszakázás), egész pontosan a Londonba tartó repülőn még nem tudtam. Akkor azért már hajlottam arra, hogy ebből reptéri alvás lesz, mert előtte nem nagyon sikerült foglalni, de ez végleg akkor dőlt el, amikor kiderült, hogy: 1. Heathrow-n nincs ingyenwifi, 2. ha kimegyek a checked in részről, akkor csak másnap jöhetek vissza. Úgyhogy inkább maradtam bent. Az egyes terminál várakozója az egyetlen, amely éjszakára nyitva marad, úgyhogy át is költöztem oda. A terminálok közti mozgás után is volt biztonsági ellenőrzés, ahol megfeledkeztem a Ferihegyen megtöltött palackomról, de meglepő módon megengedték, hogy megigyam.

A várakozóban egyébként egész kényelmes fotelok voltak, meg a padokra is le lehetett feküdni. Az ugyan egy kicsit zavaró volt, hogy nagyjából kettőig folyamatosan Usain Bolt meg egy Babyface nevű angol boxolólány ment a tévében, de kicsit arrébbhúzódva már alig hallatszottak. A kellemetlen az az volt, hogy én budapesti időből indulva, Los Angeles-ire készülve rövidgatyában és pólóban rekedtem egy klimatizált angol reptéren éjszakára. Nem volt kifejezetten hideg, de azért alváshoz igen. Én meg nem raktam be takarót, vagy annak használható tárgyat, csak váltásruhát az öltözékemhez hasonló kiszerelésben. Úgyhogy fölvettem mindkét pólót, és megpróbáltam aludni egy padon. Ez egy darabig (1-2 óráig) sikerült is, de aztán felébredtem. Következő próbaként összetoltam két fotelt egymással szemben, és abba kuporodtam le embriópózban, hogy a hőleadó felületemet minimalizáljam, miközben a két táskámmal takaróztam. Ez igazából egész jól működött: kicsit kényelmetlen volt, kicsit még így is fáztam, de néhány részletben sikerült aludgatnom reggelig. Mindenesetre legközelebb ilyen helyzetben csomagolok magamnak takarót is.

Másnap reggel indultam is tovább New Yorkba. Itt sajnos nem ablak mellett ültem, így az óceánból semmit nem láttam. A repülőút mégis hasznos volt abból a szempontból, hogy a szomszédom helyen ülő amerikai srácot jól ki tudtam kérdezni arról, hogy mit érdemes két-három óra alatt Manhattanben megnézni. Ráadásul eggyel arrébb egy maláj pár ült, akik hasonló cipőben jártak mint én, csak nem nyolc, hanem kilenc órájuk volt a csatlakozásig. Én magamtól a Downtownt néztem volna meg, de a srác lebeszélt róla, mondván: ott nincs semmi, csak irodaházak, amik persze jó magas épületek, de ő azért inkább a Midtownt javasolja. Úgyhogy el is határoztuk a maláj párral, hogy együtt ellátogatunk oda. Leszállás után a határnál jó hosszan álltunk sorba, aztán örömmel tapasztaltam, hogy a csomagom az ígéreteknek megfelelően magától szállt át Londonban. A malájoknak nem volt ilyen szerencséjük, az ő csomagjuknak csak két órája volt Londonban, ami nem bizonyult elégnek.

Azért bementünk Manhattanbe, bár elég ijesztő volt az a monszun-jellegű időjárás, ami a reptéren fogadott: 25 fok és zuhogó eső volt. Kicsit tartottam is tőle, hogy a 28 dolláros berándulásnak nem sok értelme volt, mert ha hajlandó is leszek bőrig ázni, akkor sem fogok látni semmit. Az utat keresztező hidak alatti „mini-aluljárókban” például 20-30 centi magasan megállt a víz, egy helyen konkrétan elakadt benne egy kocsi, úgy kellett kikerülni mindenkinek. Ja meg persze jó kis dugó is volt, így majdnem két órába telt, míg beértünk a belvárosba. Addigra viszont szerencsére kisütött a nap, és maradt is két óránk sétálni, úgyhogy tettünk egy kört a Grand Central vasútállomástól a 34. utcáig, aztán föl az Empire State Buildingig, majd a Broadway-en a Times Square-ig (ahol 48 órával később lelőttek egy késsel hadonászó füvest), végül a Rockefeller Centeren keresztül vissza a Park Avenue-re és a pályaudvarig.

A New York–Los Angeles járat már nem volt zökkenőmentes. Állítólag az American Airlines rendszeresen ezt csinálja. Eleve a repülőbe csak tíz perccel a tervezett indulás előtt szállhattunk be, gondoltam ez még belefér: elvileg 22:20-ra érek Los Angelesbe, ha minden jól megy 20-30 perc alatt kijuthatok, és elérem a 23:10 körül a campusra induló utolsó buszt. Ráadásul a nap is süt, úgyhogy remek fotókat fogok csinálni New Yorkról. Hát ezek után még nagyjából két és háromnegyed órát ültünk a repülőben felszállás előtt, ha jól értettem, az egyik hajtóművel volt valami probléma. Azért másfél óra után már megengedték, hogy leszálljunk kicsit levegőzni ha akarunk, de ettől még elég kellemetlen helyzetbe kerültem. A mellettem ülő LA-ben élő japán férfi (mellesleg a Honda egyik vezető helyi menedzsere) is megjegyezte, hogy már szólt a feleségének, hogy nincs értelme őt ébren megvárnia, mire én is elmeséltem, hogy az utolsó buszomat előreláthatólag két órával késem le. Kérdezte, hogy akkor hol alszom, mondtam jobb híján valszeg a reptéren. Mindenesetre a beszélgetés vége az lett, hogy felajánlotta, hogy elvisz a lakásomig, sőt, ha nem tudok bejelentkezni, akkor akár alhatok nála is. Még a telefonját is használhattam, és végül sikerült is hajnali kettő környékén megszereznem a szobakulcsomat (a recepciós mondjuk nem tűnt nagyon boldognak, bár ez érthető). Nem is tudom, mi lett volna a japán férfi nélkül.

A lakótársam egyébként másnap mondta, hogy az is megfordult a fejében, hogy épp kirabolják őt éjszaka, de azért reménykedett, hogy csak egy új lakó érkezett. Bár hogy miért hajnali kettőkor, azt el nem tudta képzelni.

Szólj hozzá!

Címkék: amerika

A bejegyzés trackback címe:

https://kdano.blog.hu/api/trackback/id/tr54725194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása