Egy hete még azon gondolkoztam, hogy vajon adjam-e polgárpukkasztó módon a „tavasz” címet a következő posztomnak. Ugyanis az itteni 4-5 fokok, a zöldellő fű leginkább arra emlékeztettek. A fák ugyan – a bodzát leszámítva – még nem rügyeztek, de a földből nem csak a hóvirág bújt ki. Aztán ez a cím mégis egyre kevésbé lett aktuális, hiszen a múlt héten már fagyott (úgyhogy az ablakot is becsuktam), tegnap este meg a hó is leesett. Nem is kevés, tíz centi lazán megvan. Ilyenkor egyébként Cambridge állítólag megbénul, mert nincsenek hókotrók, de így, vasárnap nem hiszem, hogy nagy felfordulást okoz.
Amikor 17-e környékén megérkeztünk, kb mindenki, de legalábbis a matekosok közül, a tüntetésen készült Béla-videóról beszélt. Ez igazából ugyanígy volt Magyarországon is, csak ők értették, hogy miről van szó, így viszont mi magyarázhattuk a dolgot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a külföldi sajtó gyakran valóban rosszabb színben tünteti fel a magyar helyzetet, mint az reális, én például nem gondolom, hogy Orbán diktátor lenne. Viszont azt sem gondolom, amit Gellért, hogy milyen hülyeség, hogy lemondta a nagykövet a cambridge-i elődadását, mert sok okos ember előtt elmagyarázhatta volna, hogy az nem úgy van, ahogy itt a lapok írják. Mert azért a kormány változatánál mégiscsak a külföldi sajtó állításai vannak közelebb az igazsághoz, és a sok okos ember előtt én pl. egész biztos belekötöttem volna, ha valami olyat állít, ami nem igaz. Már amennyire sikerült volna, mert állítólag alig beszél angolul.
Aztán két hete Ilcsi hazament (még a buszsofőre is magyar volt), rám meg itt maradt egy csomó édesség, amit részben én hoztam, részben ő hozott, részben itt vásároltam. De ez így is van jól, szorgalmasan fogyasztom, lassan itt lesz az ideje a készlet feltöltésének is. Volt még másfél hete Burns Night alkalmából skót formal. Bár nem vettem részt rajta, azért megnéztem a hajcihőt, ígértek pl. skót szoknyás skótdudást. Hát az volt is, bár kis derültséget okozott a tömegben, hogy az illető ránézésre Kelet-Ázsiából származott. De ettől még persze lehetett skót :)
Biciklit végül nem vettem, na nem azért mert errefelé gyakran lopják őket, mégcsak nem is azért, mert hóban nehéz vele közlekedni (ami ugye eddig egy napnyi bosszúságot okozott volna), hanem mert ahhoz képest sok az a 120 font, hogy igazából nincs is rá szükségem, és annyi pénzért is csak gagyit kap az ember. Ritkán kell negyed óránál többet gyalogolnom amíg célba érek, ennél messzebb praktikusan csak az ASDA meg a buszvégállomás van az érdekesebb helyek közül. Utóbbira értelemszerűen amúgy sem bringával mennék, előbbihez pedig kölcsön tudok kérni egyet, ha épp valami miatt sietnék. Viszont azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy innen viszik a bicikliket, mint a cukrot. Itt ugyanis igen népszerű az a hozzáállás, hogy ha nem találunk semmit, amihez ki lehetne kötni a bicajt, akkor odakötjük magához (a vázat a kerékhez), és nekitámasztjuk a falnak. Persze gyakran ez az „odakötés” is egy sodronyszálas zárral történik, amit bármely biciklitolvaj rutinból kettévág. (Dicséretre méltó módon viszont rollereket is kikötnek, legalábbis nemrég láttam kettőt egy rácshoz kötve.) Az imént viszont olyat fotóztam, ahol nem a lánc vastagságával volt a probléma, hanem a rögzítés módjával: az utcatáblához rögzített vastag láncot egyszerűen ráakasztották az ülésre.
De nem nagyon kellett senkinek, mert pár nappal később is ott volt még, (sőt lehet, hogy még mindig). Ilyenkor az szokott eszembe jutni, amikor még eltés koromban biciklivel jártam az egyetemre, ami épp nagyon divatos lett, ráadásul az idő is jó volt, úgyhogy a biciklitároló is túltelítődött. Én még jó korán érkeztem, úgyhogy jutott hely, de valakinek később már csak úgy sikerült megoldania a parkolást, hogy az enyémhez támasztotta kívülről. Namost ilyenkor azért illik úgy odakötni a korláthoz a saját biciklit, hogy én el tudjak menni, ha véletlen hamarabb érkeznék. Véletlen hamarabb érkeztem, de pechemre a mellém parkoló valami topológus lehetett, ugyanis a maga lakatával az én biciklivázam közepén található lyukon keresztül rögzítette biciklijét. Azaz simán el tudtam volna vonulni, mindössze az ő biciklijét kellett volna átgyömöszölnöm a vázamon. Úgy döntöttem, hogy ennek ő nem biztos, hogy örülne, meg amúgy sem biztos, hogy sikerült volna, ha megpróbálom, úgyhogy inkább visszamentem később.
