Így, hogy egy termön már túl vagyok, kicsit jobb rálátásom van arra, hogyan is működnek Cambridge-ben a dolgok matek-téren. Legalábbis ami a Part III-t illeti. Itt egészen szimpatikus – bár szerintem egy átlag magyar egyetemista életét megnehezítő – rendszer, hogy egyelőre semmi kötelezettség nincs a tárgyakra nézve, elég csak májusban, a vizsgák előtt eldönteni, hogy melyik tárgyakat is szeretnénk elvégezni. Addig arra jár be az ember, amire szeretne, és akkor „adja le” a tárgyat, amikor szeretné. Én például 7 órára jártam be az elején, ami a végére 5-re fogyatkozott. Egyébként a szak elvégzéséhez, legalábbis egy (versenyképes) distinction eléréséhez 17-19 unitot kell teljesíteni, ahol egy tárgyból vizsgát tenni 2-3 unitot ér, attól függően, hogy heti hány óra volt az előadás. Ezenkívül egy esszé (kb 20-30 oldalas, tehát a BSc-szakdolgozattal összemérhető terjedelemben) megírásával 3 unitot lehet kiváltani. A vizsgák évvégén, egy másfél hetes intervallumban bonyolódnak le, ezek 2-3 órás írásbeli dolgozatok, délelőtt vagy délután, tehát egy nap legfeljebb két tárgyból ír az ember. Ezekre elvileg az előadások anyagát kell tudni, az esetleges megoldandó feladatokat is lényegében rutinból kéne megoldani, mint az eltén a beugró feladatokat (itt persze nem a Halász, Michaletszky vagy Szűcs-féle beugrókat kell érteni). Az ehhez szükséges rutin megszerzését segítendő, az előadók a harmadév során 2-3 example sheetet is kiadnak. Némely esetben ezek megoldását is beadhatjuk, de alapvetően az example classokon (melyek mennyisége az example sheetek számához hasonló) beszéljük meg őket.
A hét tárgy, amit én első körben választottam, a Ramsey-elmélet, kommutatív algebra, differenciálgeometria, algebrai geometria, algebrai topológia, bevezető funkcionálanalízis és additív kombinatorika volt, bár utóbbi csak egy graduate óra, azaz leginkább PhD-diákoknak szól, ennek megfelelően vizsga sincs belőle. Ezek közül az algebrai topológiát hagytam el először, mindössze két előadás után, aminek egyik fő oka az volt, hogy ütötte a kombinatorikát, a másik fő oka pedig az, hogy a tanár igen szörnyű volt, és algebrai geometriai példákkal dobálózott, amiből én akkoriban egy kukkot sem tudtam. Tehát maradtam hét tárgynál, csak inkább kombinatorikára jártam. A funkanalra azért gondoltam bejárni, mert abból igen pocsék képzést kaptunk az eltén (elképzelni sem tudom, miért Sebestyén tanítja a matematikusokat évtizedek óta.. igazából senkit nem kéne tanítania..), viszont az alapjai fontosnak tűnnek. A Hahn-Banach tételeket még teljesen jól követtem, meg azt még Sebestyén is viszonylag áttekinthetően tanította, de utána a Fréchet-tereknél Garling annyi nemtriviális kis állítást használt alapvetésként, hogy gyorsan lemaradtam, és rájöttem, hogy indokolatlanul sok energiát igényel a kurzus követése, úgyhogy leadtam. Szintén megszabadultam Gowers additív kombinatorikájától, részben azért, mert még mindig nem vagyok perfekt Fourier-transzformációkban (egy másik rejtély az elte matekoktatásáról: hogy lehet, hogy nem tanultunk Fourier-t), de ami még lényegesebb, pocsék volt az óra. Persze mondta ő előre, hogy az lesz.. pontosabban nem így mondta, hanem hogy vázlatos lesz, meg csak nagyjából magyaráz, meg mittudomén. Szóval ennyi alaptudással nem tudtam követni, legfeljebb néha bólogatni, hogy „biztos..”: ha azt ott végigszámolnánk, meg tudnám, hogy mit kell csinálni, akkor lehet, hogy tényleg kijönne. De azért nem érzem magam nagyon meggyőzve.
Ami a többi tárgyat illeti, a Ramsey-elmélet zseniális volt. Egyáltalán nem arról szólt, mint amire én gondoltam volna, de Leader a közvélekedés szerint a tanszék egyik legjobb előadója, és hát ez hihetőnek is tűnik. Mindent tök jól elmagyarázott, szemléltetett, és az anyag sem volt túl sok vagy túl kevés. A kombinatorikát is élveztem, bár ott azért csúnyácskább tételek is előfordultak. Viszont bőségesen ellensúlyozta az előadó: Thomason stílusától behaltam. Pedig én ilyen szavakat nem is használok.. mindenesetre egyértelműen ő volt a legszórakoztatóbb. Rajta kívül soha egyik tanárom sem reagálta a táblára felírt szövegére azt, hogy „What?!”, és legtöbbjük a csikorgó kréta hatására sem ugrott 20 centit vagy dobbantott egy nagyot. Ezen a két tárgyon kívül a kommutatív algebra volt az, amit követtem, tehát praktikusan minden óra előtt átnéztem. Totaro alapvetően jó előadást tartott, legalábbis amit felírt a táblára, az teljesen korrekt volt, és azt a füzetbe másolva remekül lehetett belőle tanulni. Leszámítva az utolsó négy órát, amikor is szerintem kifutott az anyagból, ezért elkezdett nekünk algebrai geometriát tanítani. Az elég kaotikus volt. Ráadásul borzalmasan gyorsan haladt, egyértelműen gyorsabban, mint Pelikán: praktikusan nem bírtam utolérni a tábláról másolásban, pedig ő azért közben beszélt is meg táblát is törölt, meg mászkált a táblák között. Szóval ha nem lett volna ilyen indokolatlanul gyors, akkor teljesen jó tárgy lett volna, így a végével kicsit elrontotta az imidzsét. A diffgeo-előadó, Ross viszont tökéletes tempóban ment, Csikóshoz képest persze gyorsabban, viszont rendszeresen kérdezgette, hogy értjük-e, és türelmesen meg is válaszolta a kérdéseket. Az előadást viszont csak órán próbáltam követni (nem néztem át otthon), mert az anyag nagy részét tavaly is tanultam. Algebrai geometriából az órák katasztrofálisak voltak. Birkar egyértelműen a legrosszabb előadó, akivel találkoztam eddig. Eleve hendikeppel indultam, mert Cambridge-ben van az első három évben is egy termnyi algebrai geometria, bár állítólag az is szörnyű volt, ugyanaz tartotta, mint aki most az algebrai topológiát. Mondjuk Birkar az alapoktól kezdte, tehát ennek annyira nem kellett volna számítania, viszont túl sokszor használta azt a mágikus mondatot, hogy „ez csak kommutatív algebra”, meg hogy „feltehetjük, hogy affin és irreducibilis” mindenféle további indoklás nélkül. És mindezt a jegyzetéből másolta fel a táblára, amiből az is látszik, hogy a jegyzete sem segített ki minket a bajból. Egyszerűen követhetetlen volt számomra, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ebből vizsgázni fogok. Sőt. Viszont most már legalább tudom, mi az a projektív varietás.
Úgy döntöttem, hogy esszét is írok, így elég lesz hat tárgyból vizsgáznom. Témának Ramsey-számokat válaszottam, Thomasonnál. Mentem is hozzá egy megbeszélésre, ami kicsit volt hatékony, mert ő nem nagyon gondolt bele a dologba. Viszont én elmagyaráztam neki, hogy mi a T betű az eltében, hogy mi a különbség az ELTE és a Rényi között, meg egyéb hasznos dolgokat. És kaptam néhány kinyomtatott cikket nézegetésre. Azokkal sem csináltam még semmit, pedig már mióta Magyarországon vagyok. Mint ahogy a mindenféle tárgyak átnézését is terveztem, de csak a diffgeo egy részéig jutottam.
Egyébként Cambridge-ben az órákon kívül is rengeteg matekozási lehetőség van, csak győzze az ember. Vannak egyből a society-k, amik azért inkább ismeretterjesztő jellegűek. Vannak a CMS-ben mindenféle matekos előadások, amiket szép nagy LCD-kijelzőkön mutatnak többfelé is az épületben, meg vannak szemináriumok, amikről véletlenül hallhat az ember. Én például Bhargavtól tudom, hogy van valami kombinatorika, de még nem jártam arrafelé. Aztán itt van nekünk Tom, aki „midnight seminar”-okat szervez a szobájába, szerdánként, éjféltájt. Kérdezgetik tőlem, hogy kutatok-e már, dehát esélytelen ezek mellett. Még a tanulmányaimmal kapcsolatos dolgokra sincs időm. Volt egyszer a CMS-ben internship-reklám is, azaz amikor felsorakoznak a cégek, hogy menjek el hozzájuk tíz hétre a nyáron. Némelyik egész felkeltette volna az érdeklődésemet, ha egyéb okokból nem akarnék inkább otthon lenni a nyáron. Persze nem matekról szóltak ezek, hanem programozni vagy bankba/biztosítóba számolgatni lehetett volna elmenni, de már csak a más jellegű tapasztalatok miatt is kipróbálnám 10 hét erejéig. Így viszont csak borzalmas mennyiségű tollat, mentolos cukorkát, tornazsákot, Goldman Sachsos jegyzettömböt és egy rakat szórólapot gyűjtöttem.
Elhatároztam azt is, hogy indulok az ACM-en. Már csak az is vonzóvá tette, hogy az északnyugat-európai fordulóból könnyebb bejutni a döntőbe, mint a közép-európaiból. Csak egy jó csapat kell hozzá. És hát ez volt a probléma, mert jó csapatom az volt otthon, Cambridge-ben viszont nem ismertem senkit, aki ilyesmit csinál, illetve akit ismertem, annak már volt csapata. Végül nem is nagyon sikerült ütős csapatot összehozni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a háziverseny során én is kódoltam néhány sort. A cambridge-i válogató egyébként kicsit meredekre sikerült, ugyanis egy kínai versenyt választottak selejtezőnek. Már nem emlékszem, hogy 8 vagy 10 feladat volt, mindenesetre a tíz cambridge-i csapatból kettő oldott meg egy feladatot, a többi annyit sem (mi sem). Így egy második válogatóra is sor került, ott harmadikok lettünk: a nyolc feladatból az első hetet, a második hatot, mi négyet csináltunk meg. Ezen a négyen kívül volt egy geometria, ami valamiért nem működött, meg egy másik, ami túl lassú volt (a túlbonyolításom miatt), de alapvetően mind a nyolc megoldható volt. Úgy volt, hogy harmadikként még mi is mehetünk, de aztán kiderült, hogy rengetegen jelentkeztek a regionális fordulóra, úgyhogy a szervezők egyetemenként legfeljebb két csapatot tudnak fogadni. Úgyhogy mégsem mentünk, de ezt annyira nem bánom.
Még ide megjegyzem, hogy miközben én Angliában mulattam, EGRESék megoldották a problémát, amiről még nyáron írtam.
