Megint elég sokáig nem írtam ide, sőt már múlthét hétfőn hazajöttem Cambridge-ből. Ettől függetlenül néhány dolgot még azóta le akartam írni, úgyhogy ez egy kicsit utólagos élménybeszámoló (de nem annyira utólagos, mint az interrailről szóló lesz, ha azt valaha is befejezem.. :) ).
Valamikor a nagy IMF-visszahívás előtt nem sokkal (nem összekeverendő az eheti kvázi-IMF-elküldéssel), szóval talán egy fél nappal előtte vacsoráztunk épp egy Jonathan nevű sráccal (meg még többekkel), és eközben persze beszélget is az ember, ahogy illik. Minthogy őt akkor ismertük meg, egészen nem meglepő módon jutottunk el oda, hogy megkérdezte Jankótól, hogy honnan van. Jankó persze megmondta, hogy Magyarországról, ami még mindig nem nagyon meglepő, viszont Jonathan erre azt reagálta, hogy „sejtettem” (a megfelelő anyanyelvén persze), ami azért nem a jogosan elvárható reakció, el is kerekedtek a szemeim. De ő folytatta, hogy szerinte halványan magyar akcentusa van Jankónak, úgyhogy az állam is leesett. Ha német, olasz, francia vagy orosz akcentusról lenne szó, semmi meglepőt nem találnék benne, de honnan tudja egy angol diák, hogy milyen az a magyar akcentus? Cambridge-ben a többezer hallgató között félszázan ha vagyunk, máshol meg gondolom még ritkábban. Valahogy a felháborodásom ott is kikéredzkedett belőlem, úgyhogy megtudtam, hogy neki sikerült mégis kifogni egyet viszonylag közelebbi barátjának, és ezek szerint rajta tanulmányozta a magyar hangképzés hatásait. Viszont amikor megtudta, hogy én is magyar vagyok, egy kicsit elbizonytalanodott, mert úgy érezte, hogy tök más akcentusom van, mint Jankónak, ami nem olyan, mint a magyar, hanem valami furcsa „slightly American..-ish”. Kérdezte is, hogy mennyire vannak Magyarországon különféle akcentusok.. amit persze magyarul nyelvjárásnak hívunk. Mondtuk, hogy a városlakók között nem igazán van, az inkább falvakra jellemző. De pláne nincs az a tipikus angol játék, amikor a másik kiejtéséből próbáljuk meg megállapítani, hogy ő hova is valósi.
Egyébként is szeretnek minket kérdezgetni a nyelvről, márcsak azért is, mert egy elterjedt nézet szerint a magyar a világ második legnehezebb nyelve. Magyaráztuk is Lacival, hogy mi már két évesen beszéltük, tehát olyan nehéz nem lehet. Sőt, ő angolul csak három évesen tanult meg, tehát az nyilván nehezebb. De azért vicctől függetlenül azt is megállapítottuk, hogy olvasni tényleg könnyebb magyarul, mint angolul, mert a némethez hasonlóan egyszerűen kiejti az ember a betűket, és kész. Pár héttel korábban én is ezt magyaráztam az ACM-csapattársamnak, Sunoónak (te jó ég, ezt a szót vajon hogy kell ragozni.. AkH 216. a)), amikor épp néhány magyarul magyarázott képletet tolmácsoltam neki, hogy ha én azt látom leírva, hogy „egyenes”, akkor azok az „e”-betűk ugyanazt a hangot jelentik. Mire ő közölte, hogy dehát én nem ugyanazt a hangot használom amikor kiejtem, hogy „egyenes”. Erre nem tudtam mit mondani, mert igaza van. Annyit mégis megjegyeztem, hogy használhatja bármelyiket a kettő közül, egy magyarnak nem fog feltűnni. Sunoo egyébként érdekes lány, és nem csak azért, mert informatikus hallgató. Származását tekintve koreai, de alapvetően Angliában és az USA-ban élt, és nem tudtam megállapítani, hogy neki most akkor angol vagy amerikai akcentusa van-e. Talán inkább angol. De ami még meglepőbb, az 1-est két vonallal írja le. Számon is kértem rajta, hogy ha ő Angliában és az USA-ban nőtt fel, akkor miért nem ugyanúgy néz ki az egyese, mint egy „I”-betű, és miért húzza át a hetes szárát. Mondta, hogy „Jaa”, arra Franciaországban szokott rá. Többet inkább nem kérdeztem. Az még azért kiderült, hogy az „apa” szó koreaiul ugyanazt jelenti, mint magyarul, úgyhogy lehet, hogy valójában ők a legközelebbi rokonaink, nem pedig a finnek, akiknek nyelvét (több efelől érdeklődő kiábrándultságára) nem értjük meg. Bár a „szija” szó meg az angollal fed fel rokoni szálakat.. lehet, hogy inkább mégsem leszek nyelvész.
Szóval jött az a bizonyos „derült égből IMF”-bejelentés, én pedig épp egy diffgeó examples classra készülődtem. Még gyorsan megnéztem az indexet, hogy van-e valami friss hír mielőtt elindulok, és láttam hogy épp fenekestül fordul fel a világ. Na gondoltam jó, mi mind spekulánsok vagyunk, ideje átutalni azt a megtakarított ösztöndíjamat
Magyarországra, mielőtt még nagyon megerősödik a forint. Aztán keresgéltem egy darabig, hogy az extra-felhasználóbaráttá butított Lloyds-kezelőfelületen ezt hogyan is lehet. Végül egy youtube-videón meg is találtam, csak aztán elbizonytalanított, hogy igen gyatra árfolyamon váltotta volna az a bank az én pénzemet. Meg hát amúgy is kicsit elkéstem a pénzváltással, úgyhogy hagytam. Így utólag nem bántam meg, most is 360 fölött mászkál a font. A lényeg az, hogy elkéstem a feladatmegbeszélésről, nem kicsit. Ráadásul jól elbújt az a terem, amiben az óra volt, útközben még Stephen Hawkingot is láttam a szobájában. Épp voltak nála valakik, de nem tudom micsináltak. Ez valószínűleg nem olyan meglepő. Az examples class meg bődületesen rossz volt.
Másnap reggel láttam, hogy Kósa megint mondott valami okosat, de most szerencsére nem az euró értéke gyarapodott 10 forinttal ennek hatására, hanem én egy kiadós röhögéssel. „sosem merült fel a szakítás az IMF-fel”.. vagymi.
Mint azt már említettem, a Tesco hipermarket, amit láttam, egészen kaotikus. A sorok végén olyan cikkek sorakoznak, amelyeknek semmi köze a környező árutípusokhoz, és pl. a csokikat három különböző helyre pakolták szét, meg az egész kicsit rendszertelen. Viszont volt Technika márkájú fülhallgató itt is. Terveztem, hogy meglátogatom a másik hipermarketet is, az ASDA-t, és erre napra pontosan két hete sort is kerítettem. Ezúttal gyalog mentem, mert bicikli sem volt elérhető, meg mert miért ne, legalább megnézem, mi van arrafelé. Útközben találtam például egy plázát. Mégpedig olyat, ami lényegesen nagyobb annál az egynél, amiről eddig tudtam, a Market Square mellett. A plázában meg találtam egy boltot, ahol hajat árultak. Szépen fóliába csomagolva, mint aminek kisebb fajtáiban tollbetétet árulnak. Annyira épp nem voltam kíváncsi kedvemben, hogy megtudjam, mi történik a hajjal miután megvette az ember, de a biztonság kedvéért a szomszédos üzlet egy fodrászszalon volt. Eggyel tovább meg a wc, ahol az óvszerautomata viagrát is árult.. ilyet sem láttam még. Azért mégis folytattam utamat az ASDA felé (az áruház egyébként sokkal rendezettebb volt, mint a Tesco, kb úgy néz ki, mint egy magyar hipermarket), a plázától már nem volt messze, mindössze egy lakótelepen kellett átvágnom. Ez persze angol lakótelep volt, tipikus angol, utcára nyíló, négyemeletes (két szint föl, egy le), de annál keskenyebb lakásokkal, a ház mögött saját kis kerttel. Ennek tükrében nem biztos, hogy a lakótelep a legmegfelelőbb szó, azért merem mégis ezt használni, mert az egész környék így nézett ki:
