kdanoblog

Hát túl vagyok rajta. Magyarországi tanulmányaim véget értek. Papírt ugyan még nem kaptam – pedig valamit kéne küldeni Cambridge-nek –, de több dolgom már nem lesz vele. Asszem nem voltam kellőképpen tájékozott a záróvizsgát illetően, az legalábbis meglepett, hogy tíz percet kellett volna a szakdolgozatról beszélni. Végül nem lett belőle probléma. A bizottság sem volt nagyon a topon: úgy tervezték, hogy egyre végzünk (és első körben én is délre rendeltem az egyetemre Ilcsit), de gyorsan kiderült, hogy az nem fog menni. A hét vizsgázó névsorban felelt, én voltam a középső. Az előttem levő három diák több mint másfél órán keresztül felelt, a vizsgáztatók némelyike viszont sietett volna el, úgyhogy tőlem már csak kérdezgettek. Én 10-15 perc alatt végeztem, a végén pedig TLaci mindösszesen öt percet töltött feleléssel. Ezzel én persze nem számoltam, le is késtem az eredményhirdetést (a szakdolgozatomat pedig egyelőre nem kaptam vissza).

Még soha nem írtam blogot. Sokáig nem is gondoltam, hogy én valaha is fogok. Amikor 6-7 éve betört az országba a blogmánia, nem értettem, mire jó, hogy mindenki blogot ír. Ki fogja azokat elolvasni?

Ezt lényegében ma is így gondolom: Van egy-két értékes közéleti blog, amit sokan olvasnak, van néhány jó témaspecifikus blog, amiket az érdeklődők olvashatnak, a többség azonban nem éri el a szélesebb közönséget. Persze az egyszeri lelkesedés gyakran produkál olyanokat, amelyek nem élnek néhány posztnál tovább. Más blogok szeretnének népszerűek lenni, de elvesznek a hasonló témájúak rengetegében (pl. főzőcskézéssel igen nehéz lehet elérni az ingerküszöböt). És megint más eset a napló, amelyet eleve kis közönségnek, vagy akár csak önmagának ír az ember.

Ez a blog is az utóbbi kategóriába tartozik, első sorban magamnak készítem. Ennek megfelelően úgy tervezem, nem is minden poszt lesz publikus. Naplót írni elég régóta szeretnék, roppantul idegesít ugyanis, amikor elfelejtem, mi történt velem. Még vonzóbbá tette a blogolás lehetőségét a közeledő külföldre költözésem: mennyivel egyszerűbb már ideirányítani a szülőket, ahelyett, hogy mindenkinek külön-külön elmesélném ugyanazt. No meg persze itt ki tudom írni magamból azt is, hogy mi a véleményem a világról.

Szóval megpróbálom nyomon követni, hogyan lesz belőlem matematikus. Még én sem tudom. Szerdán államvizsga. Persze azt sem tudom, hogy miért kellett nekünk statisztikát tanulni. Majd ha egyszer nagy matematikus leszek, talán ezekre a kérdésekre is tudok majd válaszolni.