Hát véget ért a Lent term is, sőt haza is jöttem már néhány napja. Megint jó rég nem írtam, ennek valószínűleg a lustaságomon kívül az is az oka, hogy nagyon sok érdekes dolog nem történt. Tanulgattam, olvasgattam cikkeket az esszéhez (vagy ha úgy tetszik, szakdolgozathoz), squasholgattam. Közben mindenkihez mindenféle vendégek érkeztek (már egész jó kis túrát tudok tartani a Trinity mind a kb. négy látványosságát bemutatva), hozzám apu jött, én meg meglátogattam Ilcsit.
Ez utóbbi volt talán a legkalandosabb rész. A reptéren kaptam kölcsön egy ismeretlen idősebb házaspártól egy műanyagtasakot, mert nem tudtam, hogy a stiftes dezodor folyadéknak számít-e (a mogyoróvaj ugyanis igen). Illetve ők nem kölcsönbe gondolták, csak aztán véletlenül megláttam őket becheckolás után, úgyhogy visszaadtam. (Az pedig kiderült, hogy a dezodorhoz nem kell tasak.) Aztán ugyanott volt, hogy első ízben láttam gépfegyverrel mászkáló rendőröket a reptéren, de sikerült szemügyre vennem egy pasast is, aki pórázra kötötte 3-4 éves gyerekeit, egész pontosan a hátizsákjukat. A fapados repülők „1 kézipoggyász”-szabálya elég idegesítő tud lenni, főleg amikor arra kötelezik az embert, hogy a retiküljébe pakolja be a netbookját, mert egyben kell lennie a jóval a mérethatár alatti mennyiségű csomagnak. Nem tudom, hogy végül sikerült-e ezt megoldani a lánynak, én valszeg úgy raktam volna bele, hogy a fele kilógjon. Azt nyilván sehol nem írják, hogy be is kell tudni zárni a csomagot, elvégre ha egy nagy zacskóba berakja mind a kettőt, azt elfogadják. A visszautat meg sikerült arra a napra időzíteni, amelyen a 200E-s reptéri buszjárat megszűnt éjjel-nappali lenni. Az első busszal, hosszú check-in sorral sikerült még épp időben (bár a hivatalos kapuzárás után) elérnem a gépet.
Ebbe a termbe is jutott némi papírmunka, bár ezúttal nem Cambridge részéről (leszámítva a találkozót a tutorommal és a DoS (Director of Studies)-ommal). Először is az oktatási KHEHhöm.. nemzeti erőforrás minisztérium keresett meg azzal, hogy küldjek nekik hallgatóijogviszony-igazolást, meg nyilatkozatot arról, hogy én tényleg egyetemre járok. Ez valami új dolog, tavaly nem kellett. Gondolom tavaly felkészületlenül érte őket, hogy NLaci és én kvázi „munkanélküliként”, egyetemi hallgatóként kerültünk be felkészítő tanárként. (Egyébként a parlamenti fogadáson tavalyhoz hasonlóan idén sem fogtak kezet Orbánék a felkészítő tanárokkal, úgyhogy meg is érdemlik, hogy nem voltam ott :P ). A másik ilyen a UCLA-ről érkezett, hogy küldjem már el nekik a transcriptemet meg a diplomámat. Én persze ez utóbbit nem szívesen, úgyhogy némi levelezgetés után úgy tűnik, sikerült elérni oda, hogy egy hivatalos igazolás is elég lesz róla.
A term utolsó hetén praktikusan minden estére jutott valami program. Néhol csak házibuli, de volt vodka-party is, ami amolyan össz-kelet-európai societyk szervezte kultúrbuli. Eredetileg az oroszok szervezték, aztán csatlakoztak balti és szláv államok is, és mióta megalakult a magyar society, azóta mi is. Ezen én ugyan végül nem vettem részt, de az általam importált túró rudik igen. Szervezett Béla is „garden party”-t magához, amiből a „garden” valószínűleg csak az utca nevéből jött, merthogy végig bent voltunk a házban. Mint utólag kiderült, házigazdánk kicsit kiakadt azon, hogy hányan jelentünk meg nála, annak ellenére, hogy a teljes society-t meginvitálta (ugyanakkor tény, hogy előző este azt a visszajelzést kapta, hogy „some Hungarians” megy – igen, vele angolul lehet kommunikálni). Állítólag legjobban az zavarta, hogy a '92-es portóiját ki kellett bontania, amit pláne nem értek. Mármint hogy ki kényszerítette rá.
